Vasarely Múzeum - Budapest, 1992. Augusztus 13 - Szeptember 13
SIMONYI EMÖPapírképek
Simonyi Emõ mûvészi pályája Magyarországon indult még a hatvanas évek végén, amikor a képzõmûvészeti Fõiskolát elvégezte, s négy társával együtt létrehozta az alkalmazott grafikusok Quintett csoportját. Itt együtt dolgozott Bakos Istvánnal, Molnár Kálmánnal, Pecsenke Józseffel és Schmal Károllyal. A korai idõk egyik megbízásos munkáját, a Transelektrónak készített tervet, benevezik a The Best Design of the Year (Az év legjobb terve) londoni pályázatára, ahol az elsõ díjat nyerte el. Néhány évet eltölt itthon grafikusi munkával, mûvészi ambícióiról a Ferencvárosi Pincegalériában 1967-ben ad számot, de már készülõdik Münchenbe, ahová a múlt század nagy festõmesterei is tanulni mentek, Simonyi Emõ õse Simonyi Antal fény- és képíró mester épp a mûvésznõ születése elõtt száz évvel látogatta a Müncheni Akadémiát. Ide készült édesapja is az autodidakta mûvész, akitõl az elsõ inspirációkat kapta, s akit az ötvenes évek földindulása a társadalom egy egészen más területére a tudomány szolgálatába hajtott. Kémikus lett, s egy újabb fordulat vezette vissza a képzõmûvészeti formáláshoz.
Simonyi Emõ 1971-ben indult meg München felé, megcélozva a Mûvészeti Akadémiát, s egy nagy ipari konszernnél biztosítva grafikusi egzisztenciáját, elkezdett dolgozni. Közben járta a világot, kiállítást rendezett tusmunkáiból Hongkongban az Ázsia Fesztiválon, majd az Egyesült Államokban a Chapel-Hill egyetemi városban szervezett Szexfesztiválon mutatja be erotikus rajzait. Az akadémiai tanulmányok újrakezdésérõl hamarosan le kellett mondania, de megismerkedett a frissen végzett hallgatókkal, akik közvetítették számára az akadémia szellemét. Õk képezték a német expresszionista festészet harmadik generációját, szoros kapcsolatban álltak az egykori Cobra csoport tagjaival, AsgerJornnal, aki a müncheni új expresszionista mozgalmakra a legnagyobb hatással volt.
Simonyi Emõ azonban nem állt be egyik csapatba sem, mert meg akarta õrizni autonomiáját. Elsõsorban a kép dinamikus szerkesztése foglalkoztatta, a képi elemek; a vonalak, foltok, színek elevenségének fenntartása. Az ábrázoló és az absztrakt formák egymást váltogatják munkáin, az egymástól elkülöníthetõ alkotói korszakokat a képet inspiráló alakzatok motiválják. Így készültek a Majom, a Kutya, a Nyúl, a Csont, a Flagellánsok (Önostorozókl, a Kiszolgáltatottak és a Birkózók sorozat festményei. A motívum kelti fel Simonyi érdeklõdését, ez az inspiráció igazi forrása, a látvány élménye keresi a képi megjelenítés formáját. A mûvészt megmozgató élmények felkavaróak és érzelmesek, az élet bármely területérõl érkezhetnek; lehet a történet egy novelláskötetbõl - mint Picabia elbeszélése a mûvész szerelmi közeledését elutasító indián nõ csúfos haláláról, lehet egy emlék a pompeji utazásról, ahol a szétfolyó láva egy kutya haláltusáját örökítette meg, de lehet Stockhausen zenéje, aki a tûzbe vetett bibliai hitvallók történetére komponálta mûvét. Az élmény formát keres az expresszionisztikus stíluskörnyezetben a képpé formálást segítve.
Simonyi pályája során mindvégig hûséges maradt sajátos expresszív stílusához, melyet a nyolcvanas évek elején elért és magával ragadott az Új Vadak, az Új Expresszionisták lendülete, de hamarosan rá kellett döbbenie, hogy valójában a mozgalmaktól függetlenedve, saját invencióit követve biztosíthatja mûve elevenségét, vitalitását.Sinkovits Péter